Fordítástámogató szoftverek napjainkban

A modern technikai vívmányainak sorát bővítik a fordítótechnika számára ma már nélkülözhetetlen eszközök, az úgynevezett fordítástámogató szoftverek. Ahogy a nevükben is szerepel, nem önmaguktól fordításra képes eszközökről, programokról van szó, hiszen fordítástámogató funkciót látnak el.

A fordítástámogató szoftver lényege abban rejlik, hogy mint az emberi agy, elraktározza a tudást. Vagyis egy mondatot, mondatrészt, vagy akár kifejezést is el tud menteni a memóriájában, és amikor az később újra előfordul, akkor felajánlja, mint fordítási lehetőséget. A fordítástámogató szoftverek némelyike arra is alkalmas, hogy adott szöveget előre elemezz, majd alkalmazójának összegezze, hogy vannak-e a fordítandó szövegben ismétlődések, és ha igen, akkor milyen mennyiségben.

A fordítástámogató eszközök előnyei a fordítástechnikával foglalkozók számára továbbá, hogy biztosítják a szakszerűbb, pontosabb és rövidebb határidővel elvégezhető fordítást. A fordítástámogató eszközök alkalmazása mellett nagyobb fordítások is könnyedén véghezvihetők. Sőt, nem kell egyetlen embernek bajlódni a nagyobb lélegzetvételű fordításokkal, miután a nyelvezet, szóhasználat a memóriában tároltaknak köszönhetően azonos lesz.

Kiemelendő előnye a fordítástámogató szoftvereknek, hogy ma már a fordítást végző szakembereknek nem kell megküzdeniük a különböző fájlformátumokkal, mivel ezek az eszközök már fordítható fájlformátumokkal dolgoznak. A fordítástámogató szoftvereknek többféle formája érhető el. Természetesen vannak, melyekért fizetni kell, de kedvezmények, extrák itt is elérhetők. Vannak a szabadon letölthető próbaverziók, és vannak csupán regisztrációért cserébe használható fordítástámogató rendszerek is.