Péntek, július 4-e. Reggel szomorító eső, délre napsütés. Szél. Egyre többen a range-en. Örömmel üdvözöljük a kibővült teraszt, lám-lám, milyen méretes, mennyi asztal és szék elfér kényelmesen, szellősen, rajta hát, klubélet!

A meghirdetett Texas scramble versenyre (leírását ld. www.golfcafe.hu) meglepően sokan jelentkeztek. Nem is hittem, hogy ennyi lelkesedést érzékelünk majd, de szerencsére csak én voltam kishitű. 44 versenyző neve szerepelt a rajtlistán! Majdnem mindenki meg is érkezett, akik mégsem, sajnálhatják, amiről lemaradtak.

A bemelegítés (nagyon rendesen végezte mindenki, ez nagyon jó, fegyelmezetten lehet sikeresen teljesíteni) és az üdvözlő szavak után a flightok 12-kor elindultak a shot gun-hoz a pálya adott szakaszához, 10 perc múlva Laci bődületeset dudált, ez csak egyetlen flight-ot nem hozott lázba, mert ők addigra már fent voltak az első lyuk greenjén, mivel ők egy másik duda(?)szóra indultak... No, nem baj, legalább példát mutattak az előttük haladó ifjaknak, akik kapkodhatták magukat, mert Vili bácsiék fáradhatatlanul a sarkukon tapostak a pálya teljes hosszán. ☺

Engem a sárga irigység mardosott, mert nem játszhattam, viszont így ott lehettem mindenütt, belehallgathattam a flight-tagok jókedvű beszélgetésébe, gyönyörű ütéseket láthattam, fényképeket készíthettem, őszintén mondom, nagyon érdekes és izgalmas délután volt nekem is, így, játékmentesen.

Elég kellemetlen szél fújt, de legalább nem esett az eső, s 5 óra körül, amikor a versenyzők sorban visszaérkeztek a már szépen megterített teraszra, egészen kiváló idő lett.

Ezután kellemes teraszozás, sok és finomságos saláta, kicsit kevesebb, de nagyon ízletesre fűszerezett csirkeszeletek roston és héjában főtt krumpli várta a versenyzőket, és persze sokak családja is.

Mindent egybevetve: nagyon kellemes délután volt, s bár ezúttal a férfiak nyertek, és nem is kevéssel, mi lányok úgy gondoljuk, feltétlenül visszavágót kell tartanunk.

Én magam nem régen golfozom, így nem is értek sokat hozzá, csak józan paraszti ésszel próbálok gondolkodni, s így arra jutottam, a fiúk győzelmének az lehetett az oka, hogy nem vették komolyan a verseny verseny-jellegét, ami jelen esetben egyáltalán nem szidalom, sőt, ellenkezőleg, játszi könnyedséggel ütöttek, nem volt nyomás rajtuk, nem volt teljesítménykényszer, mint más versenyeken, mégis volt egy kevés kis izgalom, inkább csak bizsergés, egy picikével több, mint ha csak úgy kimennek egy körre, és ez jótékony hatással volt a játékukra. Lehet, hogy tévedek, de mindegy is. Mindenképpen gratulálunk nekik! (Azért ne bízzák el magukat!)

Muszáj még megemlítenem valamit, illetve valakit. Szveta a „nap hősének”, én „jolly jokernek” aposztrofáltam Harriettet, akinek most itt is, a nyilvánosság előtt szeretnénk megköszönni, hogy kijött az eseményre, pedig váratlan munka jött közbe és akadályozta, és készen állt arra, hogy beáll abba a flight-ba, ahol nincsenek meg a játékosok. Végül erre nem került sor, így visszasietett munkahelyére, de gesztusa nagyon jól esett. Köszönjük, Harriett, ez az igazi sportszerűség és csapatszellem!

Mai gondolatom: „A legnagyobb út is egy lépéssel indul.” Szerintem megtettük ezt a lépést.

Pénteken találkozunk a range-en?