Július 31 Göd
Július 31-én tartottuk Gödön a július 9-i
verseny visszavágóját a Máriavölgy Ladies és a Pólus Ladies között.
A verseny szokásosan jól sikerült.
Már a kezdet is rendkívül összeszedett volt. A Pólus Palace dolgozói reggel
mindent előkészítve várták a versenyzőket. A hasonló versenyek eljött én
általában szaladgálok, intézkedek, de akkor reggel bármelyik részlegre
mentem, minden elő volt készítve. Legyen az a recepció, a beszerzés, a konyha
vagy a felszolgálók. Így zökkenőmentesen lebonyolítottunk a versenyt.
Reggel 9 után kezdtek gyülekezni a
golfozó hölgyek a range-en. Fél 10-re mindenki ott volt. És akkor kiderült,
hogy csapatunk egyik tagja nem érkezett meg. Ott gyakorolt Puskás Nóri, ő
mentette meg a Pólus Ladies-t. Köszönjük szépen neki!
Játék után együtt ebédeltünk,
beszélgettünk, értékeltünk.
Az egyéni versenyeredmény majdnem úgy
alakult, mint az első alkalommal, Máriavölgyben: én győztem 38 ponttal, második
Zsófi lett, szintén 38 ponttal, míg a harmadik helyet Juvancz
Dóra (Máriavölgy) szerezte meg.
Összesítettben ismét Máriavölgy csapata
győzött, de már szorosabb eredménnyel!
A versenyen legjobb eredményt
elért máriavölgyi hölgy ajándék green fee-t kapott, a legjobb Pólus Palace
Ladies klubtag pedig egy alkalommal golfkocsival mehet a pályára. Csikós Gábor
jóvoltából mindkét hölgy 3-3000 Ft-os vásárlási utalványt kapott, amelyet a
Pólus Palace pro shop-ban vásárolhatnak le.
Mivel a Pólus Palace Ladies tagok között én lettem a legjobb, így Kalló
Zsófinak adtam át az ajándékomat.
Köszönjük a játékot, gratulálunk a
győztes csapatnak, és jövőre ismét találkozunk!
Pólus Szvetlana



