Márton napi jelmezes verseny
Karneváli hangulat az évadzárón
November 7-e! NOSZF
Van aki e nevezetes dátumra ne emlékezne széles e hazában s baráti táboron belül!
Bizony lassan 2 évtizede hogy nem masíroznak az ideiglenesen hazánkban táborozók drága anyaföldünkön.
De félre a nosztalgiával mert nekünk a 2008 november 7-e arról lesz emlékezetes, hogy a magyarországi PGA és a Pólus Palace Golf Klub szervezésében megrendeztük a hazai golf klubok részvételével az első hagyományteremtő jelmezes bált.
Már hetekkel a nagy nap előtt mentek a fogadkozások, hogy ki milyen jelmezzel lepi meg majd a többieket. A közel 80 résztvevő szinte kivétel nélkül beöltözött és igen ötletes csapatjelmezek is megjelentek. Az indulásnál már könnyek szöktek a szemünkbe egy-egy jól megválasztott jelmez és viselője láttán. Nem volt ez alól kivétel a klub elnöke Pólus Péter és Pólus Szvetlana sem, akik két remek színésszel erősítették csapatukat (Gesztesi Károly, Józsa Imre)
A golfrecepció is kitett magáért hiszen még a sürgősségi ellátásról is szakképzett ápolónőnk (Zsuzsa) gondoskodott egy-egy jól irányzott égetett gyümölcspárlat beinjektálásával.
A pályán aztán már mindenki az igen ötletes akadályversenynek is beillő golf feladatokkal bíbelődött remek hangulatban.
A verseny végeztével a jól megérdemelt gálavacsora asztalainál a győztesek is együtt karaokeztak.
A játékos golfversenyt a Hahn, Lugosi T, Skoglund, Najati négyes nyerte, míg az egyéni jelmezversenyt Lugosi Balázs, a csapat jelmezben pedig verhetetlennek volta a "golf rabjai" Csabai kvartett.
De beszéljenek inkább a képek!
Jövöre veletek, ugyanitt!!!

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|