Léböjt: okos méregtelenítés

A tavasz beköszöntével az emberekben is megfogalmazódik az “újjászületés” vágya és erre nagyon is alkalmas módszer egy jól megtervezett és véghez is vihető tisztítókúra. Egy ilyen kúra alkalmával a szervezetben felhalmozódott salakanyagok kiürítése és egyben az anyagcsere tehermentesítése is megtörténik. Ennek köszönhetően pedig a kúra után fizikálisan és mentálisan is sokkal jobb formában érezhetjük magunkat.

A léböjtölés nagyon jó módja a szervezet méregtelenítésének, de akár egy, akár néhány napos, vagy netán egy hetes léböjt kúrára szánjuk rá magunkat mindenképpen meg kell tervezni a kúrát. Először is ki kell választani a lehető legjobb időszakot, amikor biztos, hogy semmi nem tudja kizökkenteni az embert a böjtölésből. Tudni kell, hogy a léböjt időszak nemcsak arról a pár napról szól, amíg nem eszünk szilárd táplálékot, hanem szükséges egy átmeneti időszakot tartani, amikor fokozatosan megvonjuk a szervezettől a szilárd táplálékot, illetve olyan folyadékokat, melyek nem segítik elő a méregtelenítést, mint a kávé, alkohol, cukros italok. A kúra végén pedig nem lehet azonnal szilárd táplálékkal terhelni emésztőrendszerünket, a fokozatosság itt is fontos. Tehát a kúra egy átmeneti, egy böjtös és egy felépítő szakaszból áll.

A léböjt lényege tehát, hogy a rágás helyett csak iszunk és közben lúgosítunk. Vagyis lé formájában viszünk be minimális energiát, ugyanakkor a nyers zöldségek és gyümölcsök turmixolt, préselt formában történő fogyasztása révén értékes vitaminokkal, ásványi anyagokkal és enzimekkel “bombázzuk” szervezetünket,. Természetesen nemcsak zöldséglé és gyümölcslé kell a testnek ebben a böjti időszakban, hanem sok tiszta víz, akár napi 2,5-3 liter, valamint a gyógyteák fogyasztása is ajánlott.

A léböjt során fogyasztásra kerülő zöldség- és gyümölcslé esetén lényeges, hogy az alapanyag jól megválasztott legyen, vagyis ne gén kezelt, gyors érlelésű növényekkel dolgozzunk. Másik fontos szabály, hogy gyümölcs és zöldség egyidejűleg ne kerüljön az italba. E szabály alól kivétel a sárgarépa és az alma, melyek mindennel keverhetők. A zöldségek közül leginkább ajánlott  a zeller, a petrezselyem, a paradicsom, a paprika, a cékla, az uborka, a káposzta és persze a sárgarépa. A gyümölcsök közül a favoritok a szőlő, a citrom, a narancs, a grapefruit, a sárgadinnye, a körte, az eper és különösen az alma. Persze mindig az idénynek megfelelő zöldség, gyümölcs élvez előnyt, hiszen ahhoz lehet a legbiztosabb forrásból hozzájutni.

A léböjt kapcsán fontos elhessegetni azt a tévhitet, hogy csak nyugalmi helyzetben, “semmit téve” lehet hatásos és egészséges. A mozgás, persze csak mértékkel, igen is része a böjtnek. Ne erőnléti edzésben gondolkodjunk! Egy kis séta, kocogás, vagy egy laza gimnasztikai mozdulatsor jó kiegészítője a léböjtölésnek. A nyugalmi helyzet inkább a mentális állapotra érvényes a kúra idején. Ez elősegíthető relaxálással, meditálással. Nagyon jó hatású ilyenkor a szaunázás, a masszázs, melyek a méreganyagok szervezetből való távozását is megkönnyítik. Amit pedig mindenki könnyedén meg tud léböjt mellett otthon valósítani, az a hideg-meleg váltózuhany.