Megfelelő smink választása az üde tekintet eléréséhez

A szem körüli területen a bőr nagyon vékony és érzékeny. Már az is könnyen meglátszik rajta, ha dehidratálttá vált a szervezet a kevés folyadékfogyasztás miatt, de a dohányzásnak és az alkoholfogyasztásnak a jelei is itt jelentkeznek először.

A rózsaszín sminkkel legyünk óvatosak: vagy üde, romantikus megjelenést kölcsönöz viselőjének, vagy épp ellenkezőleg, fáradtnak és öregnek mutatja a tekintetet, ezért használata során nem árt figyelembe venni a „kevesebb néha több” elvet és persze bőrszínünkhöz passzoló árnyalatot választani.

A fehér és a bézs árnyalatai bátran alkalmazhatóak, mivel a tekintetet üdébbnek és frissebbnek mutatják. A barna és a szürke árnyalataival viszont óvatosan kell bánni. Itt is, csak úgy, mint a rózsaszín esetében, a nem megfelelően kiválasztott árnyalattal ellenkező hatást érhetünk el és tekintetünk fáradtnak, megviseltnek tűnhet.

A szem alatt futó sötét karikákat hiba, ha sminkkel próbáljuk eltüntetni. Ha ezt a területet lepúderezzük, vagy még rosszabb esetben szemhéjárnyalóval próbáljuk láthatatlanná tenni, azzal csak még inkább kihangsúlyozzuk a problémát, főleg ha ráadásul vastag rétegben is visszük fel ezeket a kozmetikumokat. A festékszemcsék lerakódnak az apró ráncokban, sőt, a csillám tartalmú kozmetikumok erős csillogása pontosan oda vonja a tekintetet, ezért ezen a területen nem ajánlatos a korrektoron kívül más kozmetikumot használni! A korrektort is csak óvatosan alkalmazzuk, válasszunk a bőrszínünknél egy árnyalattal világosabb terméket, és az ujjbegyünkkel vigyük fel finoman, vékony rétegben a területre.