Miért is fontos az autónk olajcseréje?

Az autóban az olaj olyan, mint az emberi szervezetben a vér, ha nincs, akkor megáll az élet. A motorolaj feladata autónkban elsődlegesen az, hogy a motor működése során fellépő súrlódást csökkentse, és így az alkatrészek kopását megelőzze. Tehát a motorolaj szakszóval élve  a kenőanyag szerepét tölti be. Amellett, hogy a súrlódás csökkentése által az olaj megóvja a gépjármű motorját attól, hogy pár kilométer után tönkremenjen, egyéb hasznos feladatokat is ellát, mert elvezeti a keletkezett hőt, tisztán tartja a motort, a tömítések élettartamát növeli, és környezetvédelmi szempontból pedig kedvező hatással van a káros anyag kibocsátás mértékére.

Annak érdekében, hogy az autónkban levő olaj mindezeknek a “kihívásoknak” maximálisan eleget tudjon tenni, nem elegendő, ha egyszer – egyszer csupán csak után töltjük a kenőanyagot. A motorolaj ugyanis feladatainak elvégzése közben fizikai és kémiai állapotváltozásokon megy keresztül, melynek következtében elöregszik, vagyis elveszíti kenőképességét. Ha ezeket a folyamatokat az autó használója nem veszi komolyan, és nem figyel oda a motorolaj állapotára, akkor bizony komoly bajokkal nézhet szembe. Az olajcsere elhanyagolásának olyan súlyos következménye lehet, mint a dugattyúk besülése, ami egyértelműen motorcserével jár, és ez bizony egy kevésbé drága autó esetében is sok fejtörést okozó kiadás lehet.

Gyakori kérdés, hogy milyen sűrűn kell a motorolaj cseréjéről gondoskodni. Szerencsére az autógyártók nem titkolóznak, és pontos paramétereket adnak meg, amelyek alapján egyértelmű, hogy az olaj betöltésétől számítva mennyi időnek kell eltelnie és mennyi megtett kilométernek kell összejönnie ahhoz, hogy olajcserére érett legyen a hajtómű. A régebbi autóknál 15 000 kilométer, illetve egy év esetén szükséges az olaj cseréje, míg az újabb autóknál már akár 50 000 kilométert is futhat az autó anélkül, hogy aggódni kellene a kenőanyag miatt. Sokakban kérdésként vetődik fel, hogy ha alig használják, vagy csak kisebb utakra viszik autójukat, így kilométerben még nem érték el a megszabott határt, akkor miért kell mégis cserélniük az olajat a meghatározott időn belül. Választ erre megint csak a fizikai – kémiai folyamatok adnak. Amikor bekerül autónk mechanikájába a megfelelő kenőanyag, vagyis az olaj, megindul az oxidációja, melyet a levegő, a hő, a belekerülő szennyeződések katalizálnak. Ezek után akár használjuk, akár nem kocsinkat, a folyamat,  vagyis a motorolaj elhasználódása már megindult.

Sok autósban tévhit, hogy ha kisebb távokra használják csak autójukat, akkor a motorolaj elöregedését is lassítani tudják. Aki viszont jártas kicsit az autók működésében, az tudja, hogy pont fordítva igaz, minél többször röffentjük be autónkat egy – egy rövid út kedvéért, annál inkább csökken a csereperiódus ideje. Ennek oka, hogy ezekben a hideg üzemmódokban az autónak nincs ideje bemelegedni, és így fajlagosan nagyobb terhelésnek van kitéve az autó minden alkatrésze, mintha hosszú utakra mennénk vele.

Az autó olajcseréjekor pedig még egy fontos karbantartási feladatnak mindenképpen érdemes eleget tenni, ez pedig nem más, mint az olajszűrő cseréje. Ahogy az már korábban említésre került, a motorolaj a hajtómű tisztításában is jelentős szerepet vállal. A működés közben, ahogy a fém alkatrészek súrlódnak, szennyeződések keletkeznek, és ezek az olajba kerülve az olajszűrőn akadnak fenn.