Milyen a jó gyerekcipő?

Kardinális kérdések tömege edzi az első gyermeküket vállaló, nevelő párokat. Ezen kérdések sorában, melyek a gyermek jólétére, egészségére összpontosítanak, ott áll a jó gyerekcipő dilemmája is.

Amíg a pici csak fekszik, vagy éppen elkezd forgolódni, esetleg már felültetve érzi jól magát, nem okoz gondot, mit húzzunk a lábára. Ilyenkor elég a zoknicska, tutyi, harisnya, kintre, hidegebb időben a kocsicipő. Ezek azonban már nem elegek, amikor kisbabánk hirtelen feláll, megteszi az első lépéseket, vagyis megmutatja, hogy két lábát nem csak arra tudja használni, hogy rúgkapáljon pelenkázás közben, vagy megrágcsálja lábujjait.

Ami lényeges az első cipő kiválasztásánál, hogy gyermekünk előtt azt ne hordja senki, vagyis használt cipőt ne adjunk a kezdeti időszakban gyermekünk lábára. Fontos ez azért, mert akármennyire is kevés ideig hordta azt más, a lábformáját már valamennyire felvette a cipő, és ez a mi csemeténk lábának fejlődését negatívan befolyásolhatja.

A jó gyerekcipő ismérve, hogy elég erős a kérge a baba sarkának megtámasztásához, ugyanakkor rugalmas a talpa. Ha nem cipőt, hanem szandált kell első lábbelinek venni a gyermeknek, mert éppen nyáron kezdi meg önállóan a járást, akkor lényeges, hogy a sarka ne legyen nyitott. Évszaktól függetlenül alapvető szempontnak kell lennie, hogy bőrből legyen a lábbeli, mert biztosítani kell a láb szellőzését. Fontos, hogy a láb és a cipő egységet alkosson, vagyis legyen benne elég hely széltében és hosszában való mozgásra, ugyanakkor ne legyen olyan nagy, hogy lötyögjön benne a gyermekünk lába.

A betétes cipőket kerüljük, mert a gyermek lábizomzatának fejlődésére károsan hatnak. Természetesen vannak esetek, mikor indokolt a betét használata, de ne essünk abba a hibába, hogy amikor picikénk felállva csámpásan kezd járni akkor ezt mindjárt hibának észleljük. Ez normális jelenség a kezdeti időszakban, mert ekkor a gyermek végtagjainak izomzata még fejletlen. A szülő saját kútfőjéből kipattanó ötlet pedig, hogy betétes cipő kell a gyerek járásának korrigálásához viszont nagyon rossz döntés. Ha problémásnak látjuk a gyermekünk járását, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni, ezzel tehetünk a legtöbbet a gyermek lábának egészséges fejlődésért.

Ugyanakkor gyermekünk lábának egészséges fejlődéséért nemcsak a megfelelő cipő kiválasztásával tehetünk sokat, hanem lábtorna alkalmazásával is. Egyenetlen terepen például érdemes a piciket hagyni mezítláb szaladgálni, így például a kertben való talpalás sokat javít a gyermekek járásán. Emellett különböző gyakorlatokkal is fejleszthetjük a lábizmokat. A lábbal való gyurmázást, vagy a szobába épített akadálypályán való mezítlábas ügyeskedést panellakásban is meg lehet valósítani és még a gyermek is élvezni fogja.