Mit tehetünk gyermekeink jövőjéért?

Az élet legszebb és egyben legnehezebb kihívása szülőnek lenni. A gyermeknevelés rögös útján újabb és újabb próbatételeket kell kiállni, és bizony a megnyugvás, hogy elengedhetjük gyermekünk kezét, csak képletes, hiszen egy jó kapcsolatban a gyermek és a szülő egymás támaszai egész életük folyamán.

Szülőnek lenni soha, egyetlen korban se volt könnyű, de napjainkban rengeteg aggodalomra okot adó folyamat zajlik. Sokszor még meg sem születik a gyermek, és már egészsége  miatti aggódás gyötri a családot, sőt, egyre többen vannak, akikben gyermekük jövőjének féltése is ott van. Ez érthető, ha hazánk helyzetét nézzük, hiszen nem sok jót ígérnek a most megszülető, felnövekvő generációknak a jelenlegi gazdasági, társadalmi viszonyok. A családok megélhetési nehézségei, a munkanélküliség, a megszorítások, az élet minden területét érintő elvonások szinte így vagy úgy, de mindenkit érintenek. Egyre több fiatal pár gondolkodik el a gyermekvállaláson, főleg a második, harmadik gyermek esetében.

Az aggódás tehát érthető, hiszen a gyermek a legféltettebb kincs, és mindenki a legjobbat szeretné csemetéjének, nemcsak a jelenben, de a jövőben is. Ahhoz viszont, hogy ez realizálódjon is, időben el kell kezdeni a “gyűjtögetést”. Az időben való gondoskodás fontosságára irányítja rá az állam is a figyelmet a Babakötvénnyel, vagyis az életkezdési támogatással, mely minden 2005. december  31. – ét követően született gyermek részére automatikusan megjár. Az állam továbbá a Start – számla lehetőségének kialakításával az életkezdési támogatás növelését is biztosítja.

Természetesen még számos lehetőség nyitva áll a szülők előtt, hogy gyermekük  jövőjét pénzügyileg megalapozzák, és ne legyen gond az iskoláztatás költsége, a szakmaszerzés, netán a lakhatás biztosítása, vagy mindezek együtt. Így a biztosítótársaságok is számos csomaggal rukkolnak elő, ha arról van szó, hogy miként lehet a gyermekek jövőjét anyagi szempontból biztonságossá tenni.