Múzeumok Éjszakája 2013

A kultúra, a történelem, vagy éppen a tudományok iránt érdeklődők minden bizonnyal nagyon várják már a Múzeumok Éjszakája 2013 -as felvonását is, hiszen az előző évekhez hasonlóan gazdag programkínálat várja őket idén is. Maga az időpont az év legrövidebb napjához, Szent Iván napjához köthető, és a már megszokott múzeumi tárlatok a Múzeumok Éjszakája alkalmából ilyenkor valóban teljesen más élményt jelentenek, mint egyéb alkalmakkor.

A fővárosban és vidéken is számos intézmény jelezte a részvételi szándékot, melyre mindösszesen 35 millió forint áll rendelkezésre. A jegyárak a korábbiakhoz képest kissé emelkedtek, de Budapesten például egységes karszalaggal az összes múzeum felkereshető. A kérdés csupán az, hogy a hatalmas érdeklődés miatt milyen gyorsan lehet majd bejutni az egyes helyekre.

A június 22-én megrendezésre kerülő esemény színes kínálatára tökéletes példa, hogy nem csak múzeumokat látogathatunk ebben az időpontban, hanem a Múzeumok Éjszakája számos fürdőbe, arborétumba, vadasparkba is igyekszik becsábítani az érdeklődőket, hiszen tény, hogy e különleges alkalom a korábbiakhoz hasonlóan ismét felejthetetlen élményeket tartogat.

Nem titkolt cél, hogy a Múzeumok Éjszakája közelebb hozza a kultúra ilyen formája iránti szeretetet az emberekhez, s talán egy-egy múzeumlátogatás meghozza a kedvet ahhoz, hogy rendszeres múzeumlátogató váljék azokból a rétegekből is, akik egyébként másféle szórakozási lehetőségeket szoktak kihasználni. A tartalmas programokat ígérő éjszaka garantáltan nagy érdeklődésre számíthat 2013-ban is.