Hajmeresztő viseletek: tinidivat

“Jaj, ne már, te is voltál fiatal!” Igen, ez talán még e legkedvesebb mondat kamasz gyermekünktől, ha egyáltalán válaszra méltat minket, amikor szerinte stílusát kritizáljuk, tegyük hozzá, hogy mindezt hozzáértés nélkül.

Bizony mit is ért a mai divatból az a felnőtt, szülő, nagymama, nagypapa, aki csak azt látja, hogy csemetéje, vagy a szomszéd tini úgy néz ki, mint egy szakadt, elhanyagolt utcagyerek, vagy mint akinek a fején átment egy fűnyíró, de csak úgy hellyel-közzel, vagy netán halálmadárnak álcázza magát. A másik véglet, ami fejcsóválásra, értetlenkedésre készteti a felnőtteket a hosszú körmökkel, erős sminkkel, hihetetlen cipőkben pipiskedő csajok, és fura színű, szabású ruházatba bújt srácok.

A mai világban túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a megjelenésnek, hangsúlyt kap a ki-mit visel kérdése, és hajlamosak vagyunk a külcsín alapján kategorizálni egymást. Ez a törekvés pedig az önmagukat kereső tinikben erősödik fel a legjobban. Amíg gyermekeinket kiskorukban saját elgondolásunk, ízlésünk szerint öltöztethetjük, kamaszodva rá kell ébrednünk arra, hogy hiába minden jó ízlésünk, erőlködésünk, a kortárscsoport erősebb. Engedni kell.

Persze nem kell olyan szélsőségekbe belenyugodni, mint a nagy lyuk a fülben, a meggondolatlanul elkészített tetkó, a paradicsommadárt meghazudtoló frizura, vagy a feketére festett haj-köröm-szem kombináció, netán a túl sokat mutató dekoltázs. Meg kell találni a köztes határt, amit még elbír a szemünk és lelkünk, és amitől gyermekünk is úgy érezheti, hogy ő is menő, ő is tartozik valahova, és külsejével ezt “megüzeni” másoknak.