Roppant egyszerű az Amerikai utazás ESTA vízummal

Senkit sem lephet meg a tény, hogy az USA a világ utazási célpontjai között több évtizede már a legjobb, első helyeken van. Akik mindig is el akartak jutni New Yorkba, Bostonba, Chicagoba, Los Angelesbe vagy épp Dallasba, azoknak most végre teljesülhet az álmuk. Az amerikai utazás ESTA vízummal egyszerű, gyors és gondmentes. Ez több ezer embernek segített már eljutni a világ egyik leglátogatottabb országába. Ezt évente több, mint 50 millió ember látogatja meg.

Az USA népszerűsége javarészt annak köszönhető, hogy az amerikai kultúra elképesztő hatással volt a nyugati világra a második világháborút követően, főként a filmeknek, televíziónak és zeneiparnak köszönhetően. Nyilván pár amerikai szokás azonban eléggé különböző attól, amit egy magyar ember ismer és amihez hozzászokott. Gyakran pont ez a változatosság fogja meg az idelátogató személyeket. Az amerikai utazás ESTA vízummal azt jelenti, hogy az utazó igenis megnézheti, megtapasztalhatja, hogy mit is jelent az itteni élet és miért látogatják meg ezt több millióan évente. Az amerikai utazás ESTA vízummal akkor megfontolandó, amikor valaki kevesebb, mint 90 napos nyaralást tervez kényelmi, üzleti vagy átszállási célból. Ekkor a hivatalos vízum nem szükséges azoknak, akik azon ország polgárai, ahol az USA Vízummentességi Program érvényben van.

Az engedélynek, szükséges iratoknak a megszerzése nem kerül többe 60 eurónál, és ez fizethető hitelkártyával, Authorize.net vagy PayPal segítségével. Sokak nagy örömére ez teljesen online is elintézhető. A fent említett programot érdemes valóban komolyan venni, hiszen az USA-ban igen szigorúak a bevándorlási törvények. Az amerikai bevándorlási törvény szerint az USA Vízummentességi Program révén egyes országok polgárainak nem kell vízumot igényelniük ahhoz, hogy belépjenek az országba. A programba több, mint 38 ország tartozik bele, többek között az Egyesült Királyság, Írország, Ausztrália és Új-Zéland is. Ezen államoknak a polgárai maximum 90 napig tartózkodhatnak az Amerikai Egyesült Államokban.

Bár a vízum nem kötelező, egyéb USA Vízummentességi Program követelményeknek az utazók meg kell feleljenek, attól függetlenül, hogy milyen céllal érkeztek az Államokba. Azt nem szabad egyetlen üzletembernek, világjárónak és utazónak sem elfelejteni, hogy a USA Vízummentességi Program nem ad arra lehetőséget, hogy valaki meg tudja hosszabbítani vagy megváltoztatni a bevándorlási státuszát. Fontos megjegyezni, hogy a belépéstől számított harmadik hónap elteltével igenis kötelező elhagyni az Amerikai Egyesült Államok területét. A 90 nap után illegálisnak minősül az ország határain belül történő tartózkodás.