A mese bűvölete

A mese leköt, szórakoztat, oktat, és mindenképpen nagyszerű időtöltés a gyerekeknek, de sokszor még a felnőtteknek is. Napjainkban pedig inkább a vizuális módon befogadható mesék jelentik a gyermekeknek a legfőbb kikapcsolódást. Ki ne tudna gyermekkorából mesék hosszú sorát felidézni, melyekből egy-kettő ma is visszaköszön a televízió-képernyőjéről.

A Futrinka utca, Pom-pom meséi, A kockás fülű nyúl sok kisgyermek kedvence volt régen, és az ismétléseknek köszönhetően ma is. Igaz, a 70-es, 80-as évek gyermekei még fekete – fehérben élvezhették a Rózsaszínű párduc kalandjait, meg Tom és Jerry vicces böllenkedéseit. Ma már a technika fejlődésének köszönhetően nem kérdés a gyermeki fejben, hogy a Hupikék törpikék vajon tényleg hupikékek-e. Sőt, ma már ki sem kell várni, hogy végre este, vagy hétvége legyen, hiszen vannak tévécsatornák, ahol egész nap mesét nézhet a gyermek.

Napjainkban tehát nagy választéka elérhető a meséknek, legyen szó sorozatról, vagy egy hosszabb lélegzetvételű mesefilmről. Azért, ha a szülőként örülünk is annak, hogy gyermekünk “odaragasztható” a tévé elé a mesékkel hosszabb időre, ne hagyjuk a feledés homályába veszni a mese könyvből való felolvasásának csodáját, az ezzel együtt járó közös élményt. Ha pedig szeretnénk elvarázsolni gyermekünket, és kicsit magunkat is, érdemes beruházni egy diavetítőre és kicsit visszatérni a múltba egy – egy régi kedvenccel, mint például Vuk, Szaffi, vagy a Magyar népmesék diájával.

A mese könyvből való felolvasása, a diavetítés amellett, hogy közös programja lehet a családnak, fejlesztő hatással is bír a gyermekre, hiszen mindkettő alkalmas az olvasás gyakorlására.