Kátyúk, avagy az autósok nagy ellenségei

Sok a zúgolódás, a morgás a rossz utak miatt, és persze a kátyúkárok is jelentős mértékűek. Természetesen nincs is min csodálkozni, ha azt nézzük, hogy a magyar utak több mint 50%-a rossz. Ezzel az aránnyal a világ 144 országából a 69. helyen állunk a nagyon is felújításra váró utak listáját tekintve.

A múlt évben országszerte közel 555 kilométernyi út került felújításra, ennek keretében pedig az ország egyik legrosszabbnak titulált útszakasza, az Abony- Újszász összekötő rész is felújításra került.

Sajnos az látni kell, hogy az anyagi lehetőségek nem adnak módot arra, hogy a rossz utak rendbetételével az ország utolérje magát. A magyar utakon mintegy 7 000 kilométerre tehető a felújításra váró szakaszok aránya, viszont évente jó esetben mindössze 600-800 kilométer kerül javításra. Ez 1 400-1 200 kilométerrel kevesebb, mint amennyire sort kellene keríteni.

A pénzhiány miatt csak tűzoltásra van lehetőség, és így a közútkezelés felelősei igyekeznek a legrosszabb állapotú utakat rendbe tenni. Persze ezzel együtt jár az is, hogy amíg a legégetőbb feladatokat végzik el, azon utak állapota, ahol kisebb beruházással lehetne javítani az áldatlan körülményeken, még tovább romlik, így idővel ők is jó eséllyel pályázhatnak a legrosszabb út címért. Vagyis egyszerűen tudomásul kell venni, hogy amíg csak minimális lehetőség van az utak javítására, karbantartására, addig az autósoknak szembe kell nézni azzal, hogy sokszor lehetetlen gépjárműveiket kímélniük a kátyús utakon.